Az ökoélelmiszer egészségesebb és táplálóbb
Gyakran tudatos félrevezetés szándékával leszólják a biotermékeket, esetenként értéktelenebbnek, kockázatosabbnak próbálják feltüntetni a fogyasztók előtt. Álljon itt néhány tudomány által bizonyított tény a cáfolatul, amelyeket a Soil Association által egy-két éve publikált – szakirodalmi hivatkozásokkal alátámasztott – tanulmányból merítettünk.
Kevesebb szermaradék
A Soil Association által széles körben készített tudományos vizsgálat arra világított rá, hogy az ökológiai gazdálkodásból származó élelmiszerek előnyösebbek számunkra, mint konvencionális társaik. Először is azért, mert az ökológiai gazdálkodás elutasítja a rutinból történő kemikália-alkalmazást, ennek eredményeként ritkán van kimutatható mennyiségű szermaradék a termékekben. Ezzel ellentétben, a konvencionális élelmiszerekben számítani lehet szermaradékok megjelenésére, amelyek gyakran potenciálisan veszélyes kombinációkat alkothatnak.
A British Society for Allergy, Environmental and Nutritional Medicine megállapítása: "Régóta úgy hisszük, hogy a pácienseink körében gyakran előforduló mikroelem-hiány alapja az intenzív mezőgazdálkodás által kimerített talajokból ered, és a gyanúnk az, hogy a növényvédő szerek alkalmazása hozzájárul az allergiák és más betegségek megjelenésének ijesztően növekvő mértékéhez."
A növényvédő szerek negatív hatásai között a következők szerepelnek: az idegrendszer mérgezése (neurotoxicitás), zavar a belső elválasztású mirigyek rendszerének működésében, a rákbetegségek kialakulására hajlamossá tevő karcinogenitás és immunszuppresszió, azaz a szervezet immunválaszának csökkenése. Noha létezik egészségügyi határérték a növényvédő szerekre, az Egyesült Királyság Kormányának saját vizsgálatai szerint az élelmiszerekben megjelenő szermaradékok mértéke alá lett becsülve.
A kutatás eredményei azt mutatják, hogy a szermaradékok magas értéke negatívan befolyásolja a férfiak reprodukciós képességeit, a spermiumszám csökkenését, ezzel korlátozott termékenységet okozva. Ezzel szemben azoknál a dán ökogazdáknál, akik rendszeresen ökológiai gazdálkodásból származó tejtermékek fogyasztanak magasabb a spermiumszámot találtak, mint a szokványos termékeket fogyasztóknál.
Egy másik vizsgálat szerint az ökológiai élelmiszereket fogyasztóknál 43,1%-kal magasabb volt a termékeny spermiumok aránya, mint a kontroll csoportnál.
Az ökológiai gazdálkodásból származó élelmiszerek fogyasztása különösképpen a gyermekeknek hasznos. Seattle-ben (USA, Washington állam) kutatók óvodások élelmiszerében vizsgálták a szerves foszfor tartalmú növényvédő szerek maradványait. A dimetil metabolit koncentrációja megközelítőleg hatszor magasabb volt a konvencionális ételeket tartalmazó étrendben, mint a bioban. Az ökológiai gazdálkodásból származó gyümölcsök, zöldségek és levek, a kutatás során kikalkulált mennyiségének fogyasztása az USA Environmental Protection Agency által megállapított érték alá csökkentheti a szermaradék emberi szervezetben megjelenő mennyiségét, a bizonytalantól az elhanyagolható kockázat felé történő elmozdulást eredményezve. A kutatás összegzéseként a szülőknek egy igen egyszerű módszert javasoltak a kutatók a gyermekek szervezetében felhalmozódó szermaradékok csökkentésére: adjanak nekik ökológiai termékekből készült ételeket.
Egészségesebb és táplálóbb
Ez még nem minden! A bioélelmiszerekben tiltott a mesterséges adalékanyagok használata, úgymint: hidrogénezett olajok és zsírok, foszforsav, aszpartam és nátrium-glutamát, melyek közreműködhetnek többek között a szívbetegségek, csontritkulás, migrének és a hiperaktivitás kialakulásában.
Ráadásul, miközben a növények sokféle ásványi anyagot vonnak ki a talajból, a műtrágyákkal csupán néhány jut azokból vissza. Az ásványi anyag tartalom hosszú távú csökkenése a növényekben nyilvánvaló, a mezőgazdálkodás gyakorlatának hatása alapos felülvizsgálatra szorul. A Soil Association elemzéséből kiderül, hogy az átlagosan magasabb C-vitamin, valamint ásványi anyag tartalom eredményeképpen a bioélelmiszerek felvehetik a harcot a rákkal szemben, ellentétben a szokványos élelmiszerekkel.
Úgy tűnik, a szokványos lédús élelmiszerek több vizet tartalmaznak, mint a bio, amelyben a szárazanyag aránya egy-egy termékben jelentősen – esetenként 20%-kal vagy ennél is többel – magasabb lehet. Tehát a friss ökológiai zöldség, gyümölcs magasabb árát részben kompenzálja a konvencionális termékekkel szemben, hogy az utóbbiak vásárlása során fizetünk a több vízért és a kevesebb tápanyagért is (a hivatkozott esetben ez az arány az ökotermékekhez képest 83%-nyi volt).
Emberekkel és állatokkal végzett "tesztek" bizonyítják, hogy a bioélelmiszerek fogyasztása az egészségre valóban jó hatással van. Rákbetegségek gyógyításánál alkalmazott alternatív terápiáknál jó eredményeket értek el azok esetében, akik kizárólag ökológiai ételeket ettek. A tudományos vizsgálatban rákbetegségek alternatív gyógyítási módszereit vezető orvosok és táplálkozástudósok legújabb klinikai bizonyítékait idézik, akik szerint a sikeres gyógykezelés végeredményéhez elengedhetetlen a teljes mértékben ökológiai gazdálkodásból származó ételekből álló diéta.
A táplálkozási terápiák, amennyire csak lehet, kerülik a szennyező anyagokat és toxinokat, támogatják a bioélelmiszerek kizárólagos fogyasztását és növelik a bevitt tápanyagok mennyiségét.
Állatok takarmányozási vizsgálatai bizonyították a terápia eredményeként a nagyobb mértékű reprodukciót, növekedést és a betegségekből történő gyorsabb felépülést.
Az 1240 összehasonlító vizsgálatról és 41 tanulmányról készített áttekintésben statisztikailag szignifikáns különbségek mutatkoznak az ökológiai gazdálkodásból származó és a konvencionális módon termesztett növények ásványanyag tartalma között. Ezek a különbségek elsősorban a talajok eltérő tápanyag gazdálkodásából, valamint az ökológiai gazdálkodásnak a talajéletre és a növények anyagcseréjére gyakorolt kedvező hatásából adódtak. Az ökológiai módon termesztett növények sokkal több táplálóanyagot tartalmaztak (pl. C-vitamin, vas, magnézium és foszfor), viszont a fehérje tartalomban nem volt jelentős különbség. Mindezek mellett, a biotermékek összességében jobb minőségűek, több tápanyagot, de kevesebb nehézfémet tartalmaznak a szokványos termékeknél.
Segítség a rák elleni küzdelemben
A növényekben képződő másodlagos anyagcsere termékek, a flavonoidok védik őket a rovarok, a baktériumos és gombás fertőzések ellen, valamint a foto-oxidációval szemben. Kiderült, hogy a flavonoidok segítenek a rák- és szívbetegségek megelőzésében is, és az életkorhoz kapcsolódó idegrendszeri működési zavarok leküzdésében. Egy kísérletben összehasonlították az ökológiai és más fenntartható módszerekkel termesztett szederféleség, szamóca és kukorica összes flavonoid tartalmát a konvencionális mezőgazdálkodás során termesztettekkel. Az eredmény szerint az öko és a másik fenntartható gazdálkodásból származó termékekben rendre magasabb volt a flavonoidok szintje.
Egy ökológiai és konvencionális őszibarack és körte antioxidáns tartalmát összehasonlító tanulmányban megállapították, hogy a megerősödött védelmi rendszer a növényekben az ökológiai gazdálkodás gyakorlatának volt köszönhető. Valószínűsíthető, hogy a növényvédőszer-nélküli termesztés során előforduló védekezési reakciók állnak a jelenség hátterében. Ezért a szintetikus peszticidek és műtrágyák rutinszerű használatát kiküszöbölő ökológiai gazdálkodás kedvező feltételeket teremthet az egészséget védő flavonoidok termelésének.
A vizsgálatok eredményei és más, az egészségre jótékony hatással lévő előnyök felhívták az Egyesült Királyság Kormányának figyelmét. Megállapították, hogy jelentősek a konvencionális mezőgazdasághoz kapcsolódó olyan rejtett költségek, amelyeket a termékek költségszámításánál általában figyelmen kívül hagynak. Ha ezeket a költségek belekalkulálnák az árakba, akkor a konvencionális élelmiszerek jóval drágábban lennének a bio áraknál. Például 4,5 milliárd angol font megtakarítható lett volna ökológiai gazdálkodással, mert így elkerülhető lett volna a BSE (kergemarhakór) járványszerű megjelenése, amely a fentebb említett kiadással terhelte meg az adófizetők zsebét. Az Egyesült Királyság ökológiai gazdaságaiban egyetlen BSE-fertőzött szarvasmarha sem született illetve egyetlen állat sem kapta meg a betegséget!
Forrás: Rusói Réka (Biokultúra 2007/1)