Taiji – az élet mosolygó harcosai
A taiji kecses, lágy, könnyed mozdulatainak, a folyamatos nyújtó és forgó mozgásoknak már a puszta látványa is harmóniát teremt. A jó idő beköszöntével egyre több embert, kis csoportot látni parkokban, akik együtt végzik ennek a több évszázados, Kínából származó, taoista filozófiára épülő mozgásformának a gyakorlatait. Az viszont talán kevésbé ismert, hogy ennek a természettel harmóniában létező relaxációs, meditációs mozgásművészetnek a jelentése „Legvégső Mennyei Ököl”, és gyakorlatai harcművészeti alapokra épülnek. A taiji filozófiáját, testi-lelki-szellemi szinten érezhető hatását és gyakorlásának lehetőségeit Tokody Csaba taiji oktató foglalta össze.
Tokody Csaba a Bukaresten, 2013 április 7-14 között megrendezett Tradicionális Wushu Európabajnokságon két bronzérmet szerzett a Traditional Taiji Weapon Senior Male és a pusztakezes Chen stílusú kategóriákban. Gratulálunk!
A taiji egy igen összetett rendszer, amely taoista gyakorlatokból és harcművészeti elemekből épül fel. Gyakorlatai rendkívül pozitív hatással vannak az emberi szervezetre , így szerte a világon mára elsősorban az egészségre gyakorolt hatásáért űzik. A kínai hagyományos orvoslás szerint az emberi testben az energiapályákban - meridiánokban - keringő életenergia, a csí akadálytalan áramlása nélkülözhetetlen a szervezet számára. Az áramlás elakadása betegséghez vezethet, amelyet ezeknek az energiapályáknak a tisztítása által gyógyítanak (pl. akupunktúrával). A taiji technikáinak segítségével az életenergiát szabályosan tudjuk áramoltatni a meridián pályákon, kitisztítva mindenfajta blokkot, ami a stressztől vagy egyéb okból keletkezett. Sokan nevezik a taiji mozgás rendszerét mozgásban végzett meditációnak is, utalva arra, hogy gyakorlás közben az elme megnyugszik, lecsendesül, ami lehetővé teszi a relaxációt, a körülöttünk történő dolgok tisztább megértését, az életben érezhető és mindenhol jelenlévő átfogó rend megtapasztalását. A taoizmus ezt a megfoghatatlan törvényszerűséget hívja Taonak.
A taiji és a Tao kapcsolata
A taoizmus filozófiája szerint a világ állandó áramlásban és változásban van, amely két ellentétes minőségű energia, a yin és yang kölcsönhatása miatt történik. Ebben a folyamatos változásban kell nyugodtnak és stabilnak maradnunk, ezen energiák viselkedésének és egymásra hatásának a megismerésével, így teremtve harmóniát és békét magunk körül.
Aki képes eggyé válni ezzel az áramlással, soha nem fog felesleges akadályokba ütközni az életben, mint a víz elfolyik a legnagyobb sziklatenger között is.
A taiji pontosan ugyanígy működik, hiszen a yin és yang energia változását használja fel mind a harcművészetben, mind az egészségmegőrzésben, folyamatosan áramoltatva a csí energiát szervezetünkben. Gyakorlása közben központba kerülünk, miközben mégis folyamatosan áramolunk. Segítségével szabadon tanulmányozható a yin és yang egyensúly, és megérthető, megérezhető az előzőekben említett áramlás csodálatos érzése.
A taiji és a harcművészet
Az egészségmegőrzés mellett ma már kevesen foglalkoznak a taiji harcművészeti részével. A taiji rendszere azonban harcművészetből alakult ki, szintén megfigyelve a világ működési elvét. A taiji a nem ellenállás törvényén alapul, amely a harcművészeti részében is megnyilvánul. A nyugalomban és központban lévő ember nem keresi a harcot, így alapvetően a taijit gyakorló mestereket is ritkán láthatjuk harcolni, hiszen nincsen rá szükség. A harcokat (akár fizikai, vagy mentális harcról beszélünk) mindig a központjából kimozdult ember kezdeményezi, ezért a taiji technikái csak kiegészítik a másik fél túlzásba került yin vagy yang energiáját, egyensúlyba hozva ismét a két fél rendszerét. A taijit gyakorló személy küzdelem közben is mosolyog az ellenségen.
A taiji harcművészetének elve abban rejlik, hogy a lágy képes legyőzni az erőset. Az a bambusz, amely nem hajlik, el tud törni, tartják Kínában. Nem ellenállni, hanem elengedni kell az ellenfél energiáját, együttműködni vele, alkalmazkodni hozzá.
nyugalmat, harmóniát teremt
lecsendesíti az elmét
ellenállóvá tesz a stresszel szemben
erősíti a fizikai testet, az izomzatot, a csontokat
gyógyítja az ízületeket
csökkenti a vérnyomást
segíti a balesetek vagy mozgáskieséssel, bénulással járó betegségek utáni rehabilitációt
A taiji kecses mozdulatai testi-lelki-szellemi egyensúlyt teremtenek, elűzik a felesleges gondolatokat. Akinek éber és tiszta az elméje, az jól tudja áramoltatni a csít, tudata magasabb szintre kerül, és az élet változásai, kihívásai között is meg tudja őrizni nyugalmát, képes kézben tartani és irányítani sorsának alakulását.
Ki gyakorolhatja a taijit?
A taiji kortól és nemtől függetlenül végezhető, azonban a kisgyermekek figyelmét és energiáját jobban lekötik a külső stílusok (pl. a kungfu), így kb. 16 éves kortól szokták megszeretni a taijit is. Az első években mindenképpen érdemes iskolában, mestertől elsajátítani az alapokat és az elméleteket. A lényeg a folyamatosság, a rendszeres gyakorlás, optimális esetben heti kétszer két órában. Kitartás és akarat kell hozzá, és egy idő után érezni a befektetett energia megtérülését. Ha akut, lázas betegségben szenvedünk, addig ne gyakoroljuk a taijit, hisz az a betegségek megelőzésére való. Viszont a krónikus betegeknél segíti az öngyógyító folyamatokat és harmóniát eredményez, nagyságrendekkel meggyorsítva a gyógyulást. (A témában nagyon sok tudományos kutatás látott napvilágot, mind egyértelműen jelentős pozitív hatásokat kimutatva. Sok nyugati orvos is ajánlja már pl. rehabilitációhoz, de lelki eredetű betegségekhez is, mint pl. a depresszió).
A taiji története
A taiji kialakulásával, történetével kapcsolatban több elmélet létezik, az egyik szerint Chang San Feng, a Yuan és Ming dinasztia idején élt taoista szerzetes alapította mintegy 6-700 évvel ezelőtt Kínában. A Wudang hegyen egy kígyó és egy daru küzdelmét nézve megfigyelte, hogy a daru mindig keményen csapott le, míg a kígyó lágy mozgással követve, ellen nem állva hárította el a daru támadásait, és megmenekült. A lágy legyőzte a keményet.
A taiji 5 nagy stílusa:
Chen, Yang, Wu, Wu/Hao és Sun stílusok. Mindegyiknek közös a gyökere, a mozgás kívül különbözik, de az erők belül és a filozófia azonosak.
Chen stílus – Az egyik legdinamikusabb taiji stílus, gyors és lassú mozgás váltakozik benne, sok ugrás, taposás, dobbantás jellemzi.
Yang stílus – A Yang stílus napjaink legnépszerűbb taiji irányzata világszerte. Mozdulatai elegánsak, kiterjedtek, ívesek, folyamatosak, lassúak és egyenletesek, a gyakorló megszakítás nélkül folyamatosan áramlik egyenletes tempóban.
Wu/Hao stílus – Az első Wu stílus a Yang és Chen stílusból ered, mozdulatai lassúak, finomak, magas és szűk állásokkal.
Wu stílus – A legszembetűnőbb különbsége a többi stílushoz képest a megdöntött testtartás.
Sun stílus – Mozgásanyagába három stílus épült be: Wu Taiji, Hsing-I és Bagua (szintén belső stílusú kungfuk).
A wushu és a taiji kapcsolata
Kína az ötvenes évektől kezdve komoly erőfeszítéseket tett, hogy a harcművészeteket rendszerezni tudja, és egy részét versenyezhető sportággá alakíthassa. Ezt a rendszerezett harcművészetet "Modern wushunak" nevezték el, amelyben a sportolók nehéz és látványos mozdulatokat mutatnak be, ötvözve a tradicionális harcművészeti elemeket az új, nehezített, akrobatikus elemekkel. A sportág jól kialakult pontos szabályrendszerrel rendelkezik, amit a mai napig fejlesztenek és tökéletesítenek. Népszerűsége nagyon nagy, Kínában minden sportegyetemen, sőt a legtöbb középiskolában is oktatják. Mára a modern wushut több mint 100 országban űzik hivatalosan, két évente indítva el a nemzeti válogatott csapatokat a modern wushu szövetség világbajnokságain.
Bár a taiji mint tradicionális harcművészet és egészségmegőrző módszer viszonylag távol áll a versenysporttól, a kungfu belső stílusába tartozó harcművészetként része a modern wushunak is, amelyet fegyverrel vagy pusztakézzel végeznek, szintén akrobatikus elemekkel kombinálva a tradicionális alapokat.
A taijival történő versenyzésben nagy hangsúlyt fektetnek a belső energia látható áramlására, a stabil mély állásokra és a modern wushuban bevezetett nehezített mozdulatok kivitelezésének minőségére is.
A modern wushu mint sportág világszervezetéről az alábbi oldalon olvashatunk:
www.iwuf.org, illetve az európai szövetség honlapját itt érjük el: www.ewuf.org