Mesegyógyítás

Felhasználó értékelés
Nagyon rosszNagyon jó 
www.gabriellaangyal.ewk.hu
www.gabriellaangyal.ewk.hu
Életemet végigkíséri a mesék, történetek szeretete, életre hívása, s ez végül oda vezetett, hogy 2008 elején író lettem, s ezt tekintem életem igazi hivatásának. Legfőbb célom és törekvésem, hogy a rendkívül gazdag és mély magyar hagyománykincs, a népmesék bölcsessége és útmutatása visszakapja valódi helyét, s „új mesék” formájában eljusson az olvasóközönséghez. Erről szól "A legendánk-ciklus". (Könyvajánló)

 

A mesék világa az utóbbi nagyjából 150 év alatt vált a gyerekek és az ifjúság szinte kizárólagos felségterületévé, korábban azonban nem így volt. A régi időkben a mesék, történetek, példabeszédek gyógyító, segítő ereje végigkísérte az ember életét – minden életkorban, életszakaszban megtalálhatta bennük azt a szükséges „fonalat”, amely továbbvezette, továbblendítette az útján. Emellett a mesék, történetek, példázatok formát adtak nem csak az egyéni, de a kisebb és nagyobb közösségi létnek is. A mesemondás és mesehallgatás közös élmény is volt; élni segített és élni tanított.

A mese nem csak a gyerekeknek szólt, hanem mindenkinek, akinek egy elakadt élethelyzetben szüksége volt a megoldás megtalálására – gyógyító „megoldókulcsokat” mutatott és ezek gyakorlati alkalmazásába vezetett be.

 

A szó legteljesebb értelmében léleksegítői, lélekvezetői munkát töltött be azáltal, hogy az „égi” útmutatást összekapcsolta a „földi” gyakorlatiassággal.

A mesék világa ma is élni tanít, rádöbbent az egyéni döntések és tettek fontosságára, nélkülözhetetlenségére – a személyes erőfeszítés horderejét hangsúlyozza egy olyan világban, ahol az emberek egyre inkább másoktól várják életük problémáinak megoldását.
Ám a megoldás nem kívülről befelé, hanem belülről kifelé történik.

Az általam írt könyvek, különös tekintettel a Legendánk-ciklusra, ezt a régi, erős és mai is működő hagyományt szeretné újra felidézni – épp ezért minden korosztálynak szól! Törekvésem és reményeim szerint úgy íródott és íródik, hogy minden nyitott szívvel és lélekkel járó ember megtalálhassa benne azt a kapaszkodót, mondanivalót, ami akkor és ott a segítségére van.
Felöleli és ötvözi a régi, belső fejlődést és rálátást segítő mesevilágot, az egyetemes szimbolikájú archetípusok erejét és a regények mozgalmas, próbatételekkel és váratlan fordulatokkal teli világát. Mindezt úgy, hogy a magyar hagyománykincs és mitológia szilárd alapján áll.

 

Munkácsi Gabriella

asztroterapeuta, író, mesegyógyító

PARTNEREK

Közelgő események

No current events.

Kövesd a főnixmadarat!

SFbBox by afl odds